Ugrás a fő tartalomra

3100 Salgótarján, Rákóczi út 60.


+3632310231

Széchenyi 2020

Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum


Intézmény logo

Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum

Intézmény épület

Iskolánk rövid története 1950. április 6-án a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, a salgótarjáni Általános Gimnázium épületében, az 1950/51-es tanévre ipari gimnázium létesítését határozta el általános gépész tagozattal, három elsõ osztállyal, 135 tanulóval. 1951. június 16-án az iskola önállósult a gimnáziumtól. Ekkor az igazgató mellett 6 tagú tanári kar és óraadók segítségével folyt az oktatás az Általános Gépészeti Technikumban. A fejlõdõ ipar, a felsõoktatás igényelte, várta a végzõsöket, akik gyorsan komoly pozícióba kerültek, s megállták helyüket közép- és magasabb vezetõként. Nógrád megyei beiskolázás mellett az intézmény 30-35%-ban nyújtott tanulási lehetõséget a környezõ megyék diákjai számára. 1954-ben költözött az iskola jelenlegi épületébe, majd egy év múlva felvette a Stromfeld Aurél nevet. 1955-56-ban az iskola átvette a megszûnõ kisvárdai, majd a nagykanizsai technikum egy-egy osztályát. A bontakozó, korszerû technikához szükségessé válik a technikát üzemeltetni tudó, korszerû ismeretekkel rendelkezõ szakmunkás és mûszaki “középkáder” utánpótlás. 1960-ra a Stromfeld Aurél Általános Gépipari Technikum a megye egyik legkorszerûbb, legjobban felszerelt iskolája lett. Ekkorra már a tanulói létszám 430 ra nõtt, évfolyamonként négy-négy osztállyal. A város és a régió továbbra is várta, igényelte, foglalkoztatta a végzõsöket. 1969-tõl gépészeti- és gépgyártástechnológiai szakközépiskolává alakultunk át. 1979-tõl szakmunkásképzési célú szakközépiskolává alakították át, gépszerelõ és karbantartó, esztergályos és szerszámkészítõ szakmában, akik még nem kaptak számítástechnikai és más korszerû pl.: NC, 1982-ben az intézmény a szakmunkás osztályok mellett újra indíthatott középfokú szakmai képzési célú gép-és készülékszerkesztõ osztályt. 1985-tõl gépszerelõ és karbantartó, gép- és készülékszerkesztõ valamint gépgyártástechnológiai szakon újra technikusi osztályok indulhattak. 1990-ben nagy változást hozott az informatika oktatási jelentõségének elismerése, beindult a gépgyártástechnológia – számítástechnika szak. 1994-ben egy osztállyal a közös alapozású 2+2-es képzésre építve a rendõrség támogatását megnyerve, elõször indítottunk közbiztonsági fakultációjú osztályt, nyitva ezzel a “beiskolázási ollót”. 1994-tõl csatlakoztunk a Világbank által támogatott új típusú szakképzéshez, gépészeti és informatikai szakmacsoportban. 1995-ben iskolánk megállapodást kötött a PHARE-programhoz való kapcsolódásról. 1996-ban Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kós Károly Építõipari Szakközépiskolát szerkezetileg a Stromfeld Aurél Mûszaki Középiskolához csatolta. Az iskola új neve Stromfeld Aurél Gépipari és Építõipari Szakközépiskola lett 1997. júliusától. 2005 szeptemberétõl került iskolánk megnevezésébe az “Informatikai” jelzõ, mivel már évek óta fontos szerepet tölt be képzési rendszerünkben. 2008. szeptemberétől a törvényi változások, illetve a munkaerő-piaci igények miatt bevezetésre került a kompetencia alapú, moduláris rendszerű szakképzés. A 2013-14-es tanévtől áttérünk felmenő rendszerben az ágazati beiskolázásra és a hozzá kapcsolódó 9-12. évfolyamon folytatott szakképzésre. Diákjaink a szakmai érettségi vizsgával a munkaerőpiacon használható, a foglalkoztatottság növelését is jelentő szakképesítést szerezhetnek. Ha még egy évig az intézményünkben maradnak, akkor az ágazathoz tartozó újabb végzettséget szerezhetnek a komplex szakmai vizsga letételével. Emellett feladatunk a felsőoktatásba bejutásra felkészítés is. A 2015-16-os tanév újabb változás és kihívás elé állította a Stromfeld közösségét. A szakképzés országos átszervezésével a Szakképzési Centrumok létrehozásával a Salgótarjáni Szakképzési Centrum tagintézménye lettünk. Iskolánk neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolája lett. 2016. szeptember 1-jétől az intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája névre változott. A 2016/2017-es tanévtől a 4+1 éves szakgimnáziumi képzés elindításával továbbra is három ágazatban, a gépészet, az informatika és az építőipar területén képeztünk szakembereket. A gépészet területén a gépgyártástechnológiai technikus szak mellett a mechatronikai technikusi képzést is indítottuk két tanévben. A kifutó informatikai rendszergazda képzésünk mellett elindítottuk az informatikai rendszerüzemeltető szakot, a CAD-CAM informatikus képzésünket pedig nyelvi előkészítő évfolyammal bővítve szerveztük. A magasépítő technikus képzésünket változatlanul folytatjuk, hiszen erre is komoly igény mutatkozik a munkaerőpiac területén, mind helyi, mind országos szinten. Mindeközben a 2016/2017-es tanévtől megindult az iskolai felnőttoktatás is, amely az iskolarendszerű szakképzés területén igyekezett esti rendszerű képzésekkel a felnőtt korosztály képzési igényeinek megfelelni elsősorban az iskola profiljába is illeszkedő egy ill. két éves OKJ-s képzésekkel, mint az informatikai rendszerüzemeltető, a gépi forgácsoló, CNC gépkezelő, vagy a Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II. képzések. A 2017/2018-as tanévben képzési szerkezetünk kibővült a gépészeti ágazatban gépi forgácsoló szakma 3+2 éves szakközépiskolai képzésével, mely szintén a régiós munkaerőpiac jelentős igényeit igyekszik kielégíteni. Az itt végzettek további két év alatt érettségit, vagy CNC gépkezelői képzettséget szerezhettek. 2018 szeptemberétől az iskola neve Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Természetesen a hosszabb-rövidebb tartamú, különböző szintű felnőttképzések szervezése, lebonyolítása is része a tevékenységünknek. A 2019-es év komoly változásokat hozott, hiszen a változó gazdasági és munkaerőpiaci igényeknek megfelelően a szakképzésben is jelentős változások mentek végbe – Szakképzés 4.0. Ennek megfelelően iskolánk képzési palettája is megváltozott a 2020/2021-es tanévtől. A kifutó OKJ-s szakgimnáziumi, szakközépiskolai képzéseket fokozatosan felváltja a technikumi és szakképző iskolai keretek között folyó öt, illetve 3 éves oktatás, új szakmákkal, megújult tartalmakkal és képzési formákkal. Ennek megfelelően ettől a tanévtől a gépészet, az informatika és az építészet ágazatokban indított öt éves technikumi képzéseink: a gépésztechnikus, az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus és a szoftverfejlesztő és –tesztelő technikus, valamint a magasépítő technikus. A három éves szakképző iskolai képzésünk: a gépi- és CNC forgácsoló. Esti munkarendben a felnőtt érdeklődőknek lehetőségük van a két éves gépgyártás-technológiai technikus, Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, a gépi- és CNC forgácsoló, valamint a CNC gépkezelő képzésekre is jelentkezni. A változásoknak is megfelelve, az iskolánk neve is átalakult, 2020. júliusától, Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum lett a nevünk.

Elérhetőségek

Cím:

3100 Salgótarján, Rákóczi út 60.

Telefon:

32-411-044

Weboldal:

stromfeld-nmszc.hu

Az intézményben oktatott szakmák

Tovább az intézmény honlapjára

További képzési lehetőségek és információk tanulóinknak és érdeklődőknek!

Megnézem

Megosztás



KIMIKK
Egységes közadatkereső rendszerSzakképzési hét
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum

      3100 Salgótarján, Rákóczi út 60.

    • Telefon: +3632310231

      E-mail: centrum@nmszc.hu

      OM azonosító: 203048

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001294/2015 | E/2020/000161


    2024Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum